Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Anyák napja gyógynövénybe csomagolva

Anyák napja gyógynövénybe csomagolva

Az év egyik legszebb és legmeghittebb napja: május első vasárnapja. Minden évben ezen a napon az édesanyákra figyelünk, őket ünnepeljük. De honnan ered ez a hagyomány, hogyan ünneplik más nemzetek az anyák napját és miként köszönthetjük az édesanyákat? Tarts velünk, és minden kiderül!

Már az ókori görögök és rómaiak is…

Számos történelmi visszatekintés kezdődik ezzel a mondattal, és ez az anyák napja esetében sincs másként. Az ókorban még az anyaistennőket – Rheát és Cybelét – ünnepelték tavasszal, a természet újjászületésével együtt.

Később a keresztények, főként Angliában és Írországban, valamint Európa egyes területein előírták, hogy a nagyböjt negyedik vasárnapján a hívők menjenek haza, és a lakóhelyük szerinti templomban vegyenek részt szentmisén. Ezt, a saját otthonukhoz legközelebbi templomot “mother church”-nek, azaz anyaszentegyháznak hívták. Akkoriban már 10 éves kor után cselédnek, szolgálónak álltak a gyermekek, távol az otthonuktól, így a munka miatt nagyon ritkán vagy egyáltalán nem jutottak haza. Ez az alkalom lehetőséget adott arra is, hogy az amúgy távolban élők találkozhassanak a családjukkal, édesanyjukkal. Amikor az egyház utasítására hazafelé tartottak a gyerekek, az úton virágot szedtek, amit aztán vagy a templomba vittek, vagy a saját édesanyjuknak ajándékoztak. Ez a vasárnap lett a “Mothering Sunday”, amely 1600-as évektől már jelentősebb ünneppé nőtte ki magát, és a családi összetartozás jelképévé vált.

Anya mesét olvas a két kisgyerekének

Magyarországra Petri Pálné, egy államtitkár felesége hozta el az ünnepet 1925 tavaszán. A kezdeményezést felkarolta az akkori Magyar Ifjúsági Vöröskereszt, és 1928-ban egy miniszteri rendelettel Magyarországon is hivatalos ünneppé vált május első vasárnapja mint anyák napja.

Az édesanyákat és nagymamákat a világ legtöbb részén ünneplik, de feltevődik a kérdés: minden nemzet május első vasárnapján köszönti a szeretteit?

Anyák napja Európa más országaiban

  • Norvégiában február második vasárnapján,
  • Grúziában március 3-án,
  • Bulgáriában március 8-án, a nemzetközi nőnapon,
  • Szlovéniában március 25-én,
  • Litvániában, Portugáliában, Romániában, Spanyolországban, Szerbiában Magyarországhoz hasonlóan május első vasárnapján,
  • Lengyelországban május 26-án,
  • Svédországban május utolsó vasárnapján,
  • Luxemburgban június második vasárnapján, míg
  • Oroszországban november utolsó vasárnapján tartják az anyák napját.

Anyák napja ünneplés három generációval

Franciaországban a mozgó ünnepekhez, Pünkösdhöz igazodva, vagy májusban, vagy júniusban tartják az anyák napját – ez a “Fete des Meres”.

Az Egyesült Királyságban és Írországban pedig a nagyböjt negyedik vasárnapján, a “Mothering Sunday” maradt meg ünnepként. Ezeken a vidékeken mára elterjedtté vált a simnel-cake, amit a gyermekek az édesanyjuknak adnak ezen a napon. Ez egy könnyű, marcipán bevonatos torta, aminek a tetejét marcipángolyók díszítik.

Idén május 2-án köszönt be az anyák napja. De mivel lepjük meg édesanyánkat? Ne feledd, a szeretet és törődés önmagában a legszebb ajándék! Ezt koronázhatja egy olyan tárgy, amelyből később is árad az odafigyelés, a megbecsülés, a hála.

Nagymama a lányával a kertben

3+1 ajándékötlet anyák napja alkalmából

Az ünnepi szokások alapvetően minden országban hasonlóak, az édesanyák és a nagymamák legtöbbször virágcsokrot vagy saját kézzel készített ajándékot kapnak. Magyarországon elterjedt még az anyák napi vers is.

Ha már a virágoknál vagy éppen az egyedi ajándékoknál járunk, a Bükkszentkereszti Gyógynövényes Párnák kiváló ajándékként szolgálnak az édesanyáknak, nagymamáknak!

Termékeink 10 féle gyógynövényből készülnek, melyek segítenek leküzdeni a fejfájás, az orrdugulás és a stressz okozza az alvási nehézségeket. Gyógynövénypárnáink külső huzata 100% pamut ökotextil, szigorú gyártási feltételek mellett előállított, bőrbarát anyagból készül. Termékeink kényelmesek: a tönkölypelyvával töltött párnák kiválóan igazodnak a nyak és fejformához, csökkentve a nyak és vállizmok terheit!

A Bükkszentkereszti Gyógynövényes Párnákat azért alkottuk meg, hogy segítsük használóikat a pihentető és kényelmes alvás felé. Alvópárnáink új generációja a gyógynövényes memóriahab-szivacs alvópárnacsalád. Ez egy újabb természetes megoldás a pihentető, egészséges alvás és a kényelem érdekében – mindezt mámorító aromaburokban élvezve.

Tavaszi kedvencünk a levendulás memóriahab-szivacs párna. Egy jellegzetesen kellemes aromát árasztó kísérő a pihentető, egészséges alvás és a kényelem szolgálatában. Aludj jól, álmodj lila levendulamezőkről!

Tudtad, hogy a tönkölypelyva pihenteti a szemet? A gyógynövények illata pedig finoman körbe lengi az arcot, mely segít elaludni és reggel tökéletesen kipihenten ébredni. Viszlát karikás szemek, üdv kipihent arc!

Gyógynövényes szemmaszk anyák napja alkalmából

Az általunk forgalmazott textiltermékek, így az orrot és szájat is eltakaró, mosható maszk anyaga szigorú gyártási feltételek mellett előállított, bőrbarát 100% pamut ökotextil. Úgy gondoljuk, hogy az alapvető, vírus elleni védelmi funkciói mellett a pszichés nyomáson enyhíthetünk azzal, ha olyan kötelezően használatos szájmaszkokat készítünk, melyeket szívesen vagy legalábbis szívesebben teszünk fel, mint egy átlagos maszkot. Gyógynövényes webáruházunk szájmaszk tekintetében is követi a hozzánk méltó stílust!

Kényelmes, hasznos és az egészségre is jó hatással van! Kell ennél szebb ajándék, hogy kifejezzük szeretetünket és hálánkat édesanyánknak?

Boldog anyák napját kíván a Bükkszentkereszti Gyógynövényes Párnák!

Boldog anyák napját!

Tartalomhoz tartozó címkék: gyógynövények Tippek
Az oldal tetejére