“Ki korán kel, aranyat lel!” – tartja a közmondás, és vele együtt azok, akik reggelente energikusan ugranak ki az ágyból és már készen is állnak arra, hogy megváltsák a világot. A korán kelés az egyik gyereknek meg sem kottyan, míg a másikat úgy kell kikönyörögni az ágyból. És igaz, a nyári szünet alatt sokan elszoknak a korán keléstől, de mégis, van még valami a háttérben, ami sokkal inkább befolyásolja azt, mennyire vagyunk koránkelők: a személyiségünk madártípusa. De vajon a pacsirta vagy az éjjeli bagoly típusú emberek teljesítenek jobban a hétköznapokban? És mi befolyásolja azt, hogy melyik típusba tartozunk? Mai bejegyzésünk célja, hogy bebizonyítsuk, egyik madártípus sem jobb a másiknál, csupán mások az erősségeik. Tarts velünk!
Ki a bagoly? Hát a pacsirta?
A baglyoknak nehéz az ébredés, káosz a reggel.
Az éjszakai baglyoknak aposztrofált típusok utálják a felkelést. Számukra egy rémálommal ér fel az ébresztő hangja, maguktól csak jóval később ébrednének. Reggelente nincs még étvágyuk, számukra még a kávéfőzőig is hosszú út vezet. Az edzést és testmozgást is kizárólag délutánra ütemezik be. A baglyok munkanapja nehezen indul, de aztán belemelegednek, így ők azok, akik zokszó nélkül hajlandók akár késő estig túlórázni. Jól bírják a délutáni, éjszakai műszakot és képesek átvirrasztani az éjszakát.
Párválasztásnál is fontos, milyen madártípusba tartozik a másik.
A pacsirták a reggel hírnökei – mondják magukról, és gyakran erényként tekintenek arra, hogy az első napsugarak megjelenésekor már energiával telve pattannak ki az ágyból. Ők azok, akik kora reggel is kipihenten, jókedvvel ébrednek. Hallani, ahogy énekelnek a zuhany alatt és jó étvággyal reggeliznek, amíg a ház többi lakója még békésen alszik, maximum ébredezik. Reggelente nemcsak testileg, hanem mentálisan is jó formában vannak, elmondásuk szerint a legjobb ötleteik hajnalban támadnak. A kora reggeli munkaórákban a legeredményesebbek, viszont este 10 után már nem szívesen időznek még a legjobb társaságban sem, inkább elbóbiskolnak tévézés közben vagy alig várják, hogy nyugovóra térhessenek.
A pacsirták jogtalan fölényének azonban ezennel vége, mert bizony nem választás kérdése, ki pacsirta, és ki esti, vagyis bagoly típus.
Mit mondanak a tudósok?
Azt mondják, a válasz a génjeinkben keresendő. Az alvási-ébrenléti ritmus egyéni alakulását öröklött adottságok, a nevelés során elsajátított családi szokások formálják, de életünk során befolyásolja azt az életmód, a környezet, az évszakok, de még az életkor is. Szakmai kifejezéssel élve: kronotípusunk határozza meg, hogy bizonyos tevékenységeket rendszerint ugyanabban a napszakban szeretünk végezni.
A reggeli kronotípusú személyek, vagyis pacsirták már korán aktívak, azonban estére energiájuk csökken, és ugyanolyan korán ágynak is dőlnek. A reggeli típusnak már hajnalban magasabb a testhőmérséklete, mint az estinek, és így az estihez képest már 1-3 órával korábban eléri a délutáni testhőmérsékleti csúcsot. A korán kelő típus szervezetében reggelente a kortizolszint, míg a baglyokéban a melatonin hormon szintje kimutathatóan magasabb. Az esti kronotípusú személyek, azaz a baglyok délutántól aktívabbak, később fekszenek le, jobban bírják az éjszakázást.
A neveltetés, a családi környezet is befolyásolja, hogy valaki bagolyként vagy pacsirtaként éli az életét.
Az esti-reggeli típusba tartozást 54%-ban a gének határozzák meg, a többit meg főként környezeti hatások befolyásolják. Mert világos, hogy akit gyerekkorától kezdve hajnalban a szülők visznek magukkal a tanyára állatokat gondozni, az nem nagyon ér rá kibontakoztatni bagolyságát, még akkor sem, ha genetikailag bagoly is volna. Az éjjeliőr dinasztiákban meg a pacsirtaság nem tud igazán érvényt szerezni magának.
Ki gondolta volna, hogy érdekes mód, meghatározó mértékben befolyásolja személyiségünket és alvási szokásainkat az, hogy melyik évszakban születtünk? A tavasszal és nyáron születettek közt kiugróan sok az esti típus, míg az ősszel és télen születettek közt a reggeli típus. A nők körében sokkal gyakoribb a pacsirta, de a tudósok szerint a biológiai gyökerekre utal az is, hogy a koraszülöttek közt is gyakoribb a reggeli típus.
Hogy ki melyik madárcsaládba tartozik, élesen elkülöníteni nem lehet…
Inkább egy kontinuumon lehet elhelyezni magunkat, melynek két véglete a pacsirta és a bagoly, de újabb kutatások szerint létezik két köztes típus is: a Personality and Individual Differences szakfolyóiratban megjelent tanulmányok szerint az egyik a „sziesztázó” típus, akinek két álmossági mélypontja is van egy nap, melyből az egyik rendszerint délután éri el őket, majd a második késő este. A másik kronotípus a „délutáni”, akire jellemző, hogy ébrenléti aktivitása olyan tizenegy-dél körül indul be és késő délutánig tart, este azonban könnyen és korábban fekszik, mint a bagoly. A két új típussal így tovább finomhangolhatjuk saját behatárolásunkat, hogy megértsük, tulajdonképpen hol is helyezkedünk el a madártípus kontinuumon.
Az iskolai teljesítmény és a madártípusok közötti összefüggés
Így az iskolakezdés közeledtével fontos lehet megvizsgálni és megérteni, milyen hatással van a teljesítményre az, hogy melyik típusba tartozik a gyerek. A gyerekek ugyanis, a bagoly szülők nagy bánatára, kiskorukban leginkább pacsirták, majd 13 éves koruk körül eldől, maradnak-e pacsirták, vagy “átvedlenek” lassan bagollyá. Az évek múlásával, ahogy öregszünk, a baglyok kezdenek visszapacsirtásodni, ami vagy a biológiai óra átállítódásából fakad, vagy abból az őrületből, hogy a világban minden reggel hétkor meg nyolckor kezdődik, leszámítva az esti mozielőadásokat. A korán kelők diktatúrája egyébként meg is látszik a bagoly típusú gyerekek és fiatalok iskolai teljesítményén: az esti típus az álmossága és figyelmetlensége miatt előfordulhat, hogy rosszabbul teljesít. De ez csak az egyetemig tart, ott ugyanis váratlanul élre törnek a baglyok éjszakázási képességük miatt.
Az egyetemi évek alatt a legtöbben bagoly üzemmódra váltanak.
Hogy legvégül melyik típus a jobb? Az lesz a nyerő, akinek sikerül olyan életmódot folytatnia, ami számára a leginkább megfelelő, és aki így az aktív óráit a lehető leghatékonyabban tudja felhasználni.
Madártípushoz alakított alvási szokások
Az már biztos, hogy a baglyokból sosem lesz pacsirta, a pacsirtákból pedig bagoly, de bizonyos mértékig arra is van mód, hogy tudatosan átalakítsuk az alvási rutinunkat a pihentető éjszaka érdekében:
- Mindkét típus számára hasznos, ha rendszerességet visz alvási szokásaiba. Igyekezz minden nap ugyanabban az időben kelni és lefeküdni!
- Ne húzd be a függönyöket, ha korán szeretnél felkelni: a természetes fény segíteni fog még a baglyoknak is az ébredésben. Az esti elalvást viszont segíti, ha minél sötétebb van a hálószobában.
- Ha változtatni szeretnél a lefekvés vagy az ébredés szokott időpontján, fokozatosan tedd, negyedórás módosításokkal!
A gyógyövények segítenek abban, hogy pihentető alvásban legyen részed!
- Használd ki a testedzés élénkítő hatását!
- Élj a gyógynövények lehetőségeivel: a rozmaring, menta, édesgyökér teája élénkítő, míg a komló, a macskagyökér, a levendula és a citromfű nyugtató, altató hatású. Ebben memóriahab-szivacs vagy tönkölypelyva töltetű párnáink is segítenek, ugyanis ezekbe 10 féle gyógynövényt töltünk a pihentető, egészséges alvás és a kényelem érdekében. És ha bármikor ébredsz is fel, úgy érzed, kávé nélkül nincs létezés, olvasd el blogunkat az egészséges kávéalternatívákért!
Érdekel, hogyan befolyásolja a madártípus a személyes párválasztási szokásokat és családalapítási igényeket? Ezt az írást ajánljuk.
Legyen szép napod!