A fogtündér, a Húsvéti Nyuszi, a Télapó, de a Jézuska vagy éppen a karácsonyi angyalok, valamint a köréjük épülő hagyományok mind-mind meghatározó alakjai és részei a gyermekek első éveinek. Hazudjunk a gyerekeknek és mutassuk be nekik a mesebeli lényeket? Vagy a Télapó és a fogtündér köré épített fantázia nem is számít hazugságnak? Mikor mondjuk el a gyereknek, hogy nem a Jézuska hozza az ajándékot? Ha foglalkoztattak már az alábbi mesebeli csodás lényekkel és a hozzájuk köthető hagyományokkal kapcsolatos kérdések, akkor tarts velünk!
A hagyományok meghatározzák az identitást?
A rituálék, mítoszok és hagyományok mindannyiunk életét átfűzik már egészen gyerekkorunktól. Ennek ellenére minden embernek más jut eszébe, ha arról kérdezik, milyen szokások, hagyományok voltak a gyerekkora középpontjában. Van, akinek eszébe jut egy altatódal, másnak a családdal eltöltött közös reggelik, egy illat, az ünnepek köré épülő szokások vagy éppen a kedvenc alvótársa. Nem véletlen, hogy ezekre a dolgokra felnőttként is emlékszünk, hiszen ezek a szokások egyfajta stabilitást adnak az életünkben.
De hitted volna, hogy a kisgyerekek számára az ünnepek nem csupán különleges napok, hanem iránytűk, amelyek segítenek eligazodni a számukra még ismeretlen időben? Érzed, hogy az identitásod milyen lényeges részét képezik a szokások, amelyeket otthonról hozol, és észreveszed, hogyan és mikor adod tovább mindezt a saját gyermekeidnek? Mai blogbejegyzésünkben azt járjuk körül, miért hasznosak a gyermekkori rituálék, és mit tehetünk annak érdekében, hogy ezek a mítoszok és hagyományok nagyban hozzájáruljanak a gyerkőcök fejlődéséhez.
A gyerekek számára az egyik legfontosabb dolog, hogy az életük kiszámítható legyen.
A hagyományok és rituálék iránytűt adnak a gyerekeknek, akiknek különösen fontosak a fix pontok, azok az ismétlődő események, amelyek kevés kivétellel mindig ugyanúgy, ugyanabban az időben történnek. A családi szokások, rituálék az állandóság érzését keltve azt jelzik a kicsik felé, hogy ha a belső, legszűkebb és legismertebb világban rend van, kint sem történhet velük nagy baj. És bár ezt a szemléletet megértve elsősorban a jól betanult napi rutinra gondolunk, ugyanez a helyzet a ritkábban előforduló jelenségekkel is, mint az ünnepekhez kapcsolódó hagyományok vagy a fogtündér, aki a Mikulásnál és a Húsvéti Nyuszinál megszokott pontos érkezési idővel ellentétben egyik napról a másikra tűnik fel.
Hazánk legismertebb figurái
A fogtündér egy mitikus lény, aki pénzt, ajándékot vagy más meglepetést hagy a gyerekeknek egy kiesett fogért cserébe. A fogat rendszerint a párna alá kell dugni. A fogtündér szerepe valójában az, hogy az apró jutalmazáson keresztül segítsen a gyerekeknek megbirkózni a fogkihullás tényével, amire így várakozva tekinthetnek, ahelyett, hogy aggódnának miatta.
Egy felmérés szerint a négyéves gyerekek 85 százaléka, a hatéves gyerekek 65, míg a nyolcéves gyerekek csupán 13 százaléka hisz a Mikulásban. A Télapóval kapcsolatos történetek esetében egy igazán fontos szempont van! Sok szülő mondja azt, hogy a Mikulásnak van egy listája a jó gyerekekről, és csak azoknak visz ajándékot. Az ilyen típusú meglepetés azonban már nem igazi ajándék, hanem jutalom. A jutalom pedig valójában csak eredményért járna, ami a gyermekben dicséretre érdemes, az ajándék viszont jó és rossz tulajdonságoktól függetlenül minden gyermeknek jár. Tehát egyáltalán nem jó átalakítani a Mikulás ajándékait jutalom szagúvá, és nem érdemes az ajándékozásnak ezt a formáját nevelési célra használni.
Rosszat teszünk vagy segítünk?
A misztikum a gyermekek izgalmát növeli, a meseszerű keretet – legyen a fogtündér, a Télapó, az Angyalka vagy a Jézuska, aki épp hozza az ajándékot – a gyerekek ezt bizonyos korig élvezni szokták. A misztikus lényekkel való fantáziabeli barátkozás alapvetően jó lehetőséget kínál a szülőnek arra, hogy a gyerekek világában, a gyerek igényeinek megfelelően legyen együtt a család. Tekinthetsz úgy rá, mint egyfajta szerepjátékra: szülőként a gyerekkel közösen szövitek a mesét napról napra, amelynek csúcspontja az ajándékozásban jön el.
A családi és közösségi élmények formálják a gyermek világról és kultúráról alkotott képét és társas kapcsolatait mélyítik, ígt ezért biztosan hasznosak lehetnek.
David Kyle Johnson a Pennsylvaniai Egyetem professzora szerint a Mikulás mítosszal kapcsolatos hazugság például gátolja a gyermek kritikus gondolkodásának fejlődését, a hiszékenységet, a naivitást erősíti, és aláássa a szülő megbízhatóságát is. A pszichológusok többsége azonban mindennek ellenére a mesevilág mellett teszi le a voksát: állítják, akik mesék nélkül, a képzelet és a fantáziavilág kizárásával nőnek fel, boldogtalanabb felnőtté válhatnak.
Hagyomány – alakítsd őket magad!
Vegyük például a decemberi ünnepkört: nem csak országonként, de családonként is változik, hogy december 24-én ki hozza az ajándékot a fa alá. De mit mondjunk a gyereknek, ha esetleg nem vagyunk vallásosak, és kihagynánk a jézuskázást, ellenben a nagyszülőknél mégis a Jézuska jön? Sőt, bizonyos ovistársaknál az Angyalka, a mesékben pedig azt látja, hogy a Télapó hozza az ajándékokat a kéményen át, miközben egy ugyanolyan piros ruhás ember – akit Mikulásnak hívnak – már járt nála hetekkel korábban, december 6-án?
Arra, hogy mit mondjunk a gyereknek ilyenkor, nincs általános recept. Ahány család, annyi kultúra, és ennek megfelelően ugyanennyi narratíva létezik minderről. A gyerek szemszögéből az a legfontosabb, hogy nagyjából ugyanazt hallja mindenkitől a családban, ami pedig az óvodában vagy más családoknál történik, könnyen magyarázható akár úgy is, hogy náluk egyszerűen ez a szokás, másoknál meg más szokások vannak. A gyerekek gondolkodása mágikus, és még nem a felnőttekre jellemző logika mentén zajlik, hanem sokkal inkább érzelmi alapú és természetéből fakadóan naiv. Ők egyszerűen csak a csodára vágynak.
Ha csak egy dolgot viszel magaddal a mai írásból, ez legyen az: a legjobb a magunk mitológiáját, hagyományait és rítusát kialakítani. A rítusok mindig is olyan szokások voltak az emberiség története során, amik nagy változásokat kísértek, így segítettek azokat megfogni, átélni, értelmezni. Tehát mindig gondold át, miért és milyen formában érdemes beépíteni a család életébe az egyes mítoszokat. Tartsd szem előtt a közös értékrendszereteket, továbbá azt, hogy minden egyes apró csodával segítsd a gyermekeket az elfogadásban, a megértésben, a továbblépésben, a fejlődésben. Az ünnepeket övező hagyományokat alakítsd a magad szája íze szerint, és éljétek meg közösen a varázslatot!
Egy kis plusz a varázslathoz
A Bükkszentkereszti Gyógynövényes Párnáknál az összes elérhető termékünket, köztük minden gyógynövényes párnát gondosan, természetes anyagok felhasználásával, kézzel készítünk, beleadva minden szeretetet, törődést és tudást. Mi ezzel kívánjuk szebbé tenni a mindennapokat és ünnepeket egyaránt. Fordulj hozzánk bizalommal, ha a legszuperebb plüss alvótársra vagy a legkényelmesebb gyerekpárnára van szükséged!
Legújabb termékünk a kiskedvences gyógynövényes kispárna
Mikor fedjük fel a Mikulás valóságát? Itt olvashatsz egy érdekes írást a témában.